A Magyarország Kormányának  vidékfejlesztési projektje : „A vidéki térségek  kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztése”című pályázati támogatásával.

 

 

Az önkormányzat tervei között régóta szerepelt a faluház  bővítése és felújítása. Önerőből nem tudtuk megoldani e  fejlesztést. Többször is pályázatunk sikertelenül, de kitartóan kerestük a lehetőségét annak, hogy  forrást tudjunk szerezni egy színpaddal történő bővítésre,  az épület korszerűsítésre, hogy  minél  jobb feltételeket lehessen  biztosítani  a helyi kulturális igények  szolgálatára.

 

Az  újabb pályázati lehetőség 2016 februárjában  nyílt meg a Magyarország Kormánya által kiírt 2016 évi vidékfejlesztési projekttel. A  felhívás „ A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának  és alapvető  szolgáltatásainak fejlesztése  címmel jelent meg…

A  településkép és  közösségi tér fejlesztésére maximum  3o millió forint támogatási összegre lehetett  pályázni, amelyhez további  25 %  saját forrást  is biztosítani kellett a  kiírás szerint.

A tervezői költségvetés szerinti  pályázati összeg  bruttó 43 millió forint volt. Ami azt jelentette, hogy 13 milliós önerő biztosítását vállalta az önkormányzat a  pályázat benyújtásakor 2016  májusában..

A terveket  Kercza József és Horváth István építészmérnök   készítette. A pályázat

írását és a projekt menedzselését Barabás Erzsébet  végezte és végzi. a fenntartási időszakban is. Az elbírálás  hosszú időszaka alatt  Vigh László  képviselő  úr  figyelemmel kísérte pályázatunk sorsát és támogatta azt a különböző  bírálati szakaszokban.

Ezúttal is megköszönöm munkáját és  azt, hogy a pályázatunk  végül pozitív elbírálásban részesült.  Segítő képviseletére a jövőben is számítunk.

A nyertes pályázatról szóló értesítést  2017  őszén  kaptuk kézhez, ezt követően került sor a közbeszerzési eljárás   lefolytatására, melyet   Kercza Virág közbeszerzési szakértő bonyolított két fordulóban  az első eljárás eredménytelensége miatt. Az első közbeszerzési eljárás  során  nem sikerült kivitelezőt találni, hiszen a benyújtástól eltelt  időszak alatt  az  építőiparban  jelentős áremelkedések történtek  így a tervezői költségvetésben meghatározott összegért nem volt   kivitelező ajánlat a  beruházásra. Az önkormányzat további saját forrással  kényszerült kiegészíteni a  támogatási  összeget, vagy lemondunk a megnyert  3o millióról. A képviselőtestület felelősség teljes döntést hozott, melynek eredménye , hogy ma itt egy megújult faluház ünnepélyes átadásának lehetünk részesei.

A  második közbeszerzési eljárás során  a kivitelezési munkákat a Nagylengyeli  UTALAP Építőipari Kft. nyerte el bruttó 47 millió  Ft építési költséggel.

A műszaki ellenőri feladatokat  Soós Zoltán műszaki ellenőr  Zalaber kft. látta el.

A munkaterület átadása  2018. február   28-án történt.

Az elkészült épület műszaki átadása : 2019  január 30-án  valósult meg, majd  az eszközbeszerzés időszaka következett 2019. április 30 –i határidővel.

A beruházás teljes összege  eléri az 50 millió forintot, amelyből 2 millió  forint a bútor vásárlásra fordított összeg. Jelentős a projekt előkészítéshez és bonyolításához kapcsolódó adminisztratív költség is. A támogatási összeg : 30 millió forint.

A beruházás során  megvalósult:

– az épület bővítése  80 m 2 – új épületrésze,  amely (színpad, öltöző-kelléktár, és szociális helyiségekből áll.)

– az épület energetikai fejlesztése, fűtés korszerűsítése, külső-belső nyílászárók cseréje

– megvalósult a külső-belső akadálymentesítés, burkolatok cseréje

– valamint az épület külső hőszigetelése, épület körüli térkövezés  a legfontosabbakat   említve.

 

Az alig 370 lelket számláló  településünk életében  egy ilyen nagyságú  fejlesztés komoly  eredménynek számít. Az elnyert pályázati összeggel   és a hozzáadott önerővel megépült  egy olyan közösségi hely, amely   megfelelő  színtere lehet  az elkövetkezendő időszakban  a közösségi életnek, a  kultúrának, képzéseknek, tanfolyamoknak, a művészetnek, kiállításoknak  számos más  programnak.

Otthont  a családi eseményeknek, rendezvényeknek, sok  egyéb célterület  megfelelő  helyszínéül szolgálhat. E naptól  kezdődően  a falu lakosságán is múlik, hogy milyen tartalommal lesz  megtöltve  ez a létesítmény.

Kezdetnek : – a mai ünnepélyes megnyitásra az avatási műsoron túl  Dr. Literáti-Nagy Ferenc háziorvos –fotós kiállítását  ajánljuk figyelmükbe.

Az elkövetkezendő időszakban  folytatódik a korábban meghirdetett DJP program, amely szintén  az elmúlt időszak  pályázati  informatikai eszközfejlesztésére épül, melynek

használatához kívánok  összefogást, mindenkinek  jó egészséget, kedvet a közösségi életben való részvételhez és  sok-sok   teltházas rendezvényt   e faluházban.

 

Elérkeztem a mondandóm  végéhez, de még tisztelettel   megköszönöm  mindenki munkáját  akik e létesítmény  megvalósulásában részt vettek a pályázat  gondolatától  a mai  ünnepélyes átadóig. Köszönet a társadalmi munkát vállalóknak, a támogatóknak, köszönet  azoknak is akik  a munkájukat  végezték a munkaköri kötelezettségük szerint is  e  cél megvalósulását  ily módon segítették.

 

Csonkahegyhát,2019.június 07.

 

Salamon Mária

polgármester

Kommentek

komment